A Magyar Kórusok, Zenekarok és
Népzenei Együttesek Szövetsége 

Népzenei honlapja 



PROGRAMOK

Aranypáva Népzenei Akadémia Mesterkurzusok kerültek megszervezésre, amely a Csoóri Sándor Alap és az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósulhattak meg. 

A mesterkurzusok több generációt is megszólítottak. A gyermekektől egészen az idős korosztálynak lehetősége nyílt megismerkedni a népi hangszerekkel, közösen énekelni, népdalokat tanulni, a népzene világába mélyebb betekintést nyerni. Az intenzív gyakorlati órák mellett előadások színesítették a programokat, amely egy-egy néprajzi terület megismerésére irányult.

Számos pozitív visszajelzés érkezett a résztvevőktől illetve a pedagógusoktól, akik a mindennapi tanításuk során bele tudták építeni oktatásukba a kurzuson tanultakat. Az Aranypáva Népzenei Akadémia Mesterkurzus sorozat rendezvényein belül az alábbi programok kerültek megszervezésre jelen pályázati támogatás összegéből:

· Népi énekes és vonós mesterkurzus erdélyi adatközlőkkel

  • Népi énekes Mesterkurzus Hideg Anna néni, ördöngősfüzesi adatközlővel. A mesterkurzus Kolozsváron került megszervezésre a Kallós Zoltán Népzenei Iskola székhelyén, 2023. június 2-3-án.A kurzusra jelentkezők Ördöngősfüzesi népdalokat tanulhattak díszítő motívumokkal és egy-egy népdal szebbnél-szebb változataival. A két napos kurzuson népdalcsokor összeállítással zárták a napot, ahol a jelenlévő zenészek kíséretében közösen is összehúzták a megtanult népdalokat illetve a kolozsvári falumúzeumban előadták a járókelők számára. A közös együtt zenélés, zenekarral való éneklés hatalmas zenei élményt nyújtott mindenki számára. Előadást tartott Dévai János Ördöngősfüzes néprajzi elhelyezkedéséről, gyűjtésekről, adatbázisról.
  • Vonós Mesterkurzus Varga István ,,Kis Csipás,, mérai adatközlő prímással és a Kallós Zoltán Népzenei Iskola tanáraival. A mesterkurzus Kolozsváron került megszervezésre kezdők és haladók számára, a Kallós Zoltán Népzenei Iskola székhelyén, 2023. június 3-4-én.

A mesterkurzuson hegedű, brácsa, bőgő, harmonika hangszereken fejleszthették tudásukat és bővíthették a repertoárjukat a résztvevők. A kurzus tematikája a Kalotaszegi hangszeres népdalok voltak illetve gyakorolhatták a zenészek a táncházban való táncrend sorrendjét, a dallamok egymásután következését (pl.:hajnalival való kezdés, majd legényes, csárdás… stb.). Az oktatók között jelen voltak a Kallós Zoltán Népzenei Iskola tanárai is.


· Népi énekes kurzus Kallós Zoltán gyűjtéseiből (Bonchida, Válaszút, Gyimes)

A mesterkurzus 2023. június 24-25-én került megszervezésre Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány székhelyén. A mesterkurzus az ifjúság számára lett meghirdetve, ahol a népi énekre jelentkezők Bonchidai, Válaszúti és Gyimesi népdalokat tanulhattak Kallós Zoltán gyűjtéséből. A résztvevőknek ezen tájegységek zenei kincséről, táncáról tartott előadást Birinyi József és dr. Alföldy-Boruss István. A nap végét közös énekléssel zárták, ahol közreműködött és koncertet adott a Tokos zenekar.

Oktatók: Bíró Júlia, Ocskay Klára, Vajas Evelin

Népi ének, citera és gyermekjáték elsajátítása, gyakorlati útmutatása. A foglalkozásokon ünnepkörhöz kapcsolódó népi gyermekjátékokon, gyermekdallamokon keresztül, a mezőségi falvak népdalainak gyakorlati elsajátításán vehettek részt. Rálátást kaphattak, hogy a népzene, a népdal élményének megélése, olyan mint egy lelki térkép számukra, amely kifejezi az ember érzelmi világát az adott életeseménnyel kapcsolatosan.

Ezen mesterkurzus Kolozsváron került megszervezésre pedagógusok és óvónők számára. Az 5 alkalmas(2023.06.23-25., 2023.06.29-30.) intenzív kurzus lehetővé tette a citera alapjainak, kezdő szinten való játékának elsajátítását, a népi ének hangképzésének, technikájának a megismerését valamint a kisebb korosztály számára a népi játékok elsajátítását, azoknak beemelését az oktatásba, foglalkozásokba.

A kurzuson citerából gyermekek is jelentkezhettek a foglalkozásokra.

Oktatók: Jánó Kinga (citera), Györfi Erzsébet (hangképzés, gyermekjátékok), Szabó Boglárka (népi ének), Hajdú Ágota (citera)

Légy Te is tag

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének tagja lehet szólista, kórus, zenekar, népdalkör, népzenei együttes, valamint zenei- és közművelődési egyesület, továbbá bármely természetes és jogi személy, aki törekvéseinket támogatja.

Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége| Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el